NYITOTT TANODAI PROGRAM, KÉZMŰVES DÉLUTÁN, MIKULÁS SZELLEMÉBEN

2017.12.07

A decemberi nyitott tanodai rendezvényünket a Mikulás látogatása tette még emlékezetesebbé. Kézműves foglalkozásokra vártuk a tanoda diáksága mellett a Wigner Középiskola és a Gyakorlóiskola érdeklődő diákjait, pedagógusait, akik szerették volna látni az életvezetési Tanoda működését belülről. Különféle kézműves technikákkal készültünk a jeles alkalomra, illetve a tutorok segítségével (akik az Eszterházy Egyetem Szociálpedagógiai Tanszékének hallgatói) egyéb elfoglaltságon is részt vehettek a gyermekek, amíg a kiszemelt kézműves helyszínen sorra nem kerülhettek. Bizony ügyelni kellett arra, hogy egy-egy kézműves helyszínen balesetveszélyes tevékenység is zajlott, ami miatt limitálni voltunk kényszerűek az egyszerre azon a helyszínen foglalkozók létszámát. Ilyen tevékenységek voltak a például a forrasztópákával való működés, a savval maratás, vagy a forró ragasztópisztollyal készült karácsonyi kopogtatók, ablak és asztaldíszek készítésének helyszínei. Amíg viszont várakoztak, hasznos időtöltést, jó szórakozást ígértek a különféle tábla- és társasjátékok, amelyeket az egyetemi hallgatók, akik tutorként segítik munkánkat, tartottak a tanodások és a vendégek számára.