NYITOTT TANODAI PROGRAM, KÉZMŰVES NAP, VARÁZSLAT A TEXTILEKKEL 2.0

2018.05.03

Az ígéretünknek eleget téve május elején a VARÁZSLAT A TEXTILEKKEL 2.0 című rendezvényünkre vártuk az érdeklődőket. Természetesen figyelve arra, hogy azok a gyermekek, akik a legutóbbi rendezvényen nem kerültek a pólódíszítő asztalhoz közel, most ők kezdhessenek. Erre az alkalomra még a pólókat is mi vásároltuk meg a gyermekeknek, amelyet megfesthettek. Az érdeklődés továbbra is nagy volt a program iránt, hiszen újra hetven fő feletti érdeklődő gyűlt össze a Tanodánkban. A szervezéskor figyeltünk arra, hogy most több asztalnál volt lehetőségük a gyermekeknek párhuzamosan készíteni a legkülönbfélébb pólókat, így elérve, hogy mindenki nagy megelégedettséggel távozhasson a rendezvény második részéről. Persze mint minden alkalommal, ezen a nyitott tanodai programon is uzsonnával is kedveskedtünk a munkás kezű, szorgalmas gyerkőcöknek.